Amikor végre a férfitól kérdezzük: bevetted a fogamzásgátlót?

A férfi fogamzásgátlás kutatásának egyik központjában, a Kansasi Egyetemen már dolgoznak a férfiak által szedhető tabletta kifejlesztésén.

A munka vezetője, Joseph Tash reméli, hogy a tabletta hatására nem fog a férfiak libidója csökkenni, szedésének abbahagyása után pedig visszatér a termékenység.

Ötven évvel ezelőtt a fogamzásgátló tabletta forradalmi újítást hozott a születésszabályozásban: lerombolta a nemek közti korlátokat, és végre irányítást adott a nőknek a saját sorsuk alakítása felett. Azóta is tartja magát a felfogás, hogy a fogamzásgátlás a nők feladata - már csak azért is, mert egyszerűbb a havi egy petesejtre befolyást gyakorolni, mint a naponta termelődő több millió spermiumra.

Noha a gyógyszer engedélyezésére még előreláthatólag akár egy évtizedet is várni kell, a nyulakon, egereken és patkányokon végzett kísérletek eredményei biztatóak: a szer száz százalékig hatékonynak bizonyult, ugyanakkor nem változtatta meg az állatok viselkedését.

A férfi fogamzásgátlás fő eszköze, a gumi óvszer a nyolcvanas évekig nem örvendett nagy népszerűségnek. A párok azonban innentől fogva egyre később kezdtek gyermeket vállalni, és mivel sok nő nem szedhet tablettát, a kondomnak lassan a házasságban is elfogadott helye lett. Másik oldalról a HIV-fertőzés veszélye is segített az óvszer elterjedésében. 1982-ben a nők 53 százalékának volt tapasztalata a kondommal, ez az arány 2006-ra 93 százalékra nőtt.

Kérdés azonban, hogyan fogadják a párok az új lehetőséget. "A férfiak biztosak abban, hogy rendszeresen szednék a tablettát, a nők azonban nem bíznak ennyire a partnerükben. Ez főleg attól függ, milyen szinten áll a kapcsolatuk" - mondta el a kutatócsoport egyik tagja, Ajay Nangia. A vonakodás oka, hogy valójában nem a férfiak viselik egy nem kívánt terhesség összes következményét, amely veszély a nők számára sokkal kézzelfoghatóbb, mint az, hogy a tabletta valamelyest megnöveli a vérrögök kialakulásának kockázatát.

Mások elvi okokból utasítják el a fogamzásgátló tablettát. A szer ugyanis úgy működik, hogy meggátolja a peteérést, és megakadályozza a spermium és a petesejt találkozását, ha azonban ez a két funkció nem működne, és megtörténne a fogantatás, a méhet is alkalmatlanná teszi a megtermékenyült sejt befogadására, ez pedig sokak szemében egyenlő az abortusszal. A férfiaknak szóló tabletta esetében ez a veszély nem állna fenn, ám ettől még el kell fogadni, hogy mindig lesznek olyanok, akik a születésszabályozás minden módját elítélik.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra