A jövő fogamzásgátlója

A pitypang és a mangó kínálhat természetes alapú megoldást a hormonmentes fogamzásgátló tabletták kifejlesztésében egy új amerikai tanulmány szerint.

A Kaliforniai Egyetem kutatói szerint az említett növények mellett például az aloe verában , a paradicsomban, az olívában és a szőlőben is megtalálható lupeol és pristimerin képes meggátolni, hogy a hímivarsejtek eljussanak a petesejtig. A spermiumok ugyanis a farkukat használva mozognak a női szervezetben, a két vegyület azonban csökkenti az erejüket, ezáltal nem tudják elérni és megtermékenyíteni a petesejtet .

A mintegy 40-45 mikrométer hosszú farokrész ostorszerű mozgással tolja előre a spermiumot, amely így 3 mm/perc sebességgel közelít a petesejt felé. Az ehhez szükséges üzemanyagot a gyümölcscukor jelenti, amely az ondóhólyag váladékával kerül a hímivarsejtekhez elérhető közelségbe. Részletek itt.

Rövidesen a patikákba kerülhet

A szakemberek magabiztosak a felfedezést illetően, mi több, már most azon dolgoznak, hogy kifejlesszenek egy pirulát, bőrtapaszt vagy vaginagyűrűt az összetevőkből. Dr. Polina Lishko, az egyetem molekuláris és sejtbiológiai intézetének adjunktusa elmondta, reményei szerint a termék a következő három éven belül a polcokra kerülhet. Hozzátette ugyanakkor, hogy bár a fogamzásgátló készítmény a férfiak számára is alkalmazható lesz, ehhez még további kutatásokra van szükség.

A pitypangban is megtalálható vegyületek segíthetnek a fogamzásgátlásban
A pitypangban is megtalálható vegyületek segíthetnek a fogamzásgátlásban

Amennyiben a fejlesztések sikerrel járnak, létrejöhet az első mindkét nem által használható készítmény, amely nem veszélyeztet olyan súlyos mellékhatásokkal, mint szívproblémák, vérrögök, vagy éppen depresszió kialakulása. Dr. Polina Lishko elmondása szerint a felfedezés mind a sürgősségi esetekre, mind általában a fogamzásgátlásra nézve alternatívát kínál a hormontartalmú szerekkel szemben.

Kellemetlen mellékhatások

A jelenleg kapható sürgősségi készítmények egy sárgatesthormonhoz hasonló, szintetikusan előállított hatóanyagot, levonorgestrelt tartalmaznak, hatásuk pedig az ovuláció vagy a megtermékenyülés akadályozását célozza. E tabletták hatékonysága 95 százalék, amennyiben a védekezés nélküli szexuális aktus után legfeljebb 24 órával veszik be, 72 órán belül pedig már csak 89 százalék. A hormonrendszer megzavarása miatt ráadásul kellemetlen mellékhatásokkal járhat a gyógyszer alkalmazása, így például felléphet hányinger és hányás, hasi fájdalom, vagy a mellek érzékenysége is, valamint rendkívüli vérzés a következő menstruáció jelentkezése előtt.

Forrás: Daily Mail

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég. Több helyen várható eső, zápor. Az északnyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. Késő este 3, 9 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra