Ijesztő, mennyire káros egy szál cigi

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Már egyetlen szál cigaretta is 11 perccel, egy egész doboz pedig három és fél órával rövidíti meg az életet. A rendszeres dohányzás összességében akár 14 évet is elvehet az érintettektől.

A heroinnál és kokainnál is erősebb függőséget okoz a nikotin, és már alig napi négy szál cigaretta elszívása után kialakulhat az addikció. Rendszeres dohányzás mellett mindössze egy hét alatt függővé válhatunk. A leszokás viszont ennél jóval tovább tart: teljes megvonás esetén minimum 4-8 hét alatt szűnik meg a függőség, a nikotinéhség azonban még évekig fennmaradhat.


Magyarország a tüdőrákos statisztikák élbolyában

A dohányzással összefüggő betegségek következtében évente mintegy ötmillió ember hal meg világszerte, ebből 40 ezer Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy minden ötödik hazai haláleset összefüggésbe hozható a füstölgéssel.

Sehol a világon nem halnak meg annyian tüdőrákban, mint nálunk. Ennek a betegségnek a 90 százaléka a dohányzás számlájára írható. A modern diagnosztikának köszönhetően ma már egyre korábban felfedezhető a betegség, és egyre korszerűbbek a terápiák, ám ennek ellenére ez a legagresszívabb rákfajta - hangsúlyozza Szilasi Mária, a Debreceni Egyetem Tüdőgyógyászati Klinikájának igazgatója.

Hazánkban minden ötödik haláleset összefüggésbe hozható a dohányzással
Hazánkban minden ötödik haláleset összefüggésbe hozható a dohányzással

A szájüregi daganatok, a gége- és hörgőrák kialakulásában is elsődleges szerepet játszik a dohányzás. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy 2000 óta drasztikusan, minden évben 5-6 ezer fővel nő a hörgőrákos betegek száma. Ma már tény, hogy a dohányosok fele a dohányzás következményeként fog meghalni. Gyakoriak a szív-és érrendszeri betegségek, például azérelmeszesedésés a gutaütés, de jellemzőek az anyagcsere-, idegrendszeri, mozgásszervi, szem- és bőrbetegségek is.

A sokakat érintő idült hörghurut és a tüdőtágulás (COPD) előfordulásának 80 százaléka is a dohányzással függ össze. Sajnos ezek a betegségek már a fiatalokat is fenyegetik, hiszen a serdülők körében rohamosan nő a dohányosok száma - figyelmeztet a szakember.

A tinédzserek között is sok a függő

A mai 16 éves korosztály 72 százaléka már kipróbálta a cigarettát, 16 százalékuk pedig függőnek mondható. Ráadásul a fiúk és lányok körében egyenlő arányban nő a dohányzók száma.

Sokan hiszik, hogy a light és az elektromos cigaretták kevésbé veszélyesek, de ezekben is bőven akad káros anyag, sőt, sokkal könnyebben rabul ejtenek. A leszokás a többség számára már kevésbé sikeres. Évente a dohányosok 70 százaléka szeretne felhagyni káros szenvedélyével, de csak mintegy 30 százalékuk próbálja meg, és mindössze 3 százaléknak sikerül.

A nikotin szintjének fokozatos csökkentésében nyújt gyógyszeres segítséget a nikotinpótlás, amelynek számtalan formája létezik. A függőségről bővebben ide kattintva olvashat.

Az eredményes leszokás viszont életmentő lehet: például annak, aki 35 éves kora előtt abbahagyja a dohányzást, hosszú távú életkilátásai majdnem azonosak a sosem dohányzókéval. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az orvosi segítség és figyelem jelentősen képes növelni a leszokás sikerességét, a legfontosabb pedig természetesen az akaraterő.

A dohányzás veszélyeire figyelmeztet november 17-én a füstmentes világnap.

Hitek és tévhitek az influenzáról
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

32875

Orvos válaszol
Aktuális
Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Élményfotel

Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Ellazít, megnyugtat, testünket és lelkünket is gyógyítja

Miért hasznos a masszázs?Masszázs

Miért hasznos a masszázs?Fellazítja a feszes, görcsös izmokat, kiegészíti a mozgást

Miért fontos az énidő?Énidő

Miért fontos az énidő?Sokan nem tudják, mit is jelent valójában

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelFájdalom

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelA klasszikus masszázs öt alapfogást különböztet meg

Különböző italok az étrendünkbenFolyadékpótlás ősszel

Különböző italok az étrendünkbenA folyadékfogyasztás egészségünk egyik alappillére

Mi az életmód orvoslás?Egészség

Mi az életmód orvoslás?Tízből nyolc betegségért az életmódunk a felelős

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+17, +24 °C
Minimum:
+5, +10 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt a reggeli párásság megszűnik, a köd, illetve a belőle képződött rétegfelhőzet is fokozatosan ritkul, zsugorodik.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag