Orvosi rövidítés miatt halt meg egy magyar nő

A magyar nő életébe került, hogy nem tudott értelmezni egy orvosi rövidítést, és emiatt nem ment vissza kontrollvizsgálatra. Már nem élhette meg, hogy a Kúria igazat adott neki.

A mellében lévő csomó miatt fordult egy szakrendelő orvosához egy nő, akinek - mint később kiderült - melldaganata volt, ám a rendelőintézeti vizsgálat után ez nem derült ki, papírján csak annyi szerepelt: kontroll p. e. A rövidítés annyit takar: panasz esetén, ám erről nem kapott tájékoztatást. A beteg ezért nem tudta, mit jelent a rövidítés, így nem ment vissza, később pedig belehalt a betegségbe. A Kúria ötmillió forintot ítélt meg az asszonynak, mert a nem megfelelő tájékoztatás miatt csak későn kezdték meg a kezelését. A nő azonban már nem érhette meg, hogy igazat adtak neki - írja az MNO .

Nagy hangsúlyt kell fektetni az orvos-beteg kommunikációra, melynek több marginális pontja is van. Ezeket az alábbi cikkünkben gyűjtöttük össze!

Panasza volt, de nem jelentkezett

A lap szerint az asszonynak az őt megvizsgáló sebész azt mondta, a mellében talált csomó nem daganat, csupán egy vakarásos sérülés okoz neki kellemetlenséget. Haza is küldte a leletén a "kontroll p. e." üzenettel, amit az asszony nem tudott értelmezni, így a fokozódó panaszai ellenére sem ment vissza. Végül felkeresett egy másik orvost, aki továbbirányította egy újabb szakértőhöz, és mire megoperálták, már jelentősen elterjedt a rák a szervezetében, ezért nem gyógyult fel a betegségből.

A mellrák - melynek jelképe a rózsaszín szalag - egyre több nő életét követeli világszerte
A mellrák - melynek jelképe a rózsaszín szalag - egyre több nő életét követeli világszerte

Az ügyvéd szerint a magyar jogrendben nincs olyan utalás, hogy a p. e. azt jelenti, hogy panasz esetén. Ezt kötelesek alaposan megmagyarázni a betegnek, ám mivel ebben az esetben ez elmaradt, a kórház köteles fizetni. Az ötmillió forintot az asszony családja kapja majd meg.

A nem megfelelő orvos-beteg kommunikáció problémáira (amely a szakemberhiány és a közegészségügyre terhelődő nyomás szomorú velejárója) az utóbbi időszakban több alkalommal is felhívták a figyelmet. A témával kapcsolatban a lap felkereste az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központot, hogy megtudja, a betegek jogaival foglalkozó szervezet mit gondol arról, hogy a páciensek számára érthetetlenek a leletek, orvosi papírok, és ez akár az egészségük rovására is mehet. A szervezet azonban nem kívánt nyilatkozni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra