Melegfronttal indul a munkahét - tippek fejfájósoknak

A migrén nagyon erős fájdalommal jár, többnyire csak a fej egyik oldalát érinti, és erős fény vagy zaj hatására rosszabbodhat. Okozhatja hormonváltozás, rossz étkezési vagy alvási szokások, kiszáradás, stressz vagy akár az időjárás szeszélyessége, a fronthatások is.

Megelőzés

- Kerüljük a monoszodium-glutamátot tartalmazó termékeket, mivel ez az összetevő - amely gyakran előfordul kínai vagy előre csomagolt ételekben - az arra érzékenyeknél fejfájást válthat ki. Az aminokat és nitrátokat is ajánlatos kihagyni az étrendből: aminok lehetnek például a csokoládéban, a sajtokban, a heringben, a májban, nitrátok pedig előfordulhatnak egyes húsárukban, például a hot dogban, a szalonnában vagy a szalámiban. Fogyasszunk viszont minél több halolajat!

Migrén- A fejfájások mögött gyakran izomgörcsök állnak. Az állkapocsizmok ellazítására érdemes egy tollat venni a fogaink közé úgy, hogy nem harapunk rá erősen. Az ülőmunkát végzőknek pedig meg kell tanulniuk a helyes testtartást, hogy ne görnyedten üljenek egész nap.

- Fogyasszunk napi 200-400 gramm magnéziumot. Mivel ennek inkább megelőző, mint gyógyító szerepe van, főleg a premenstruációs fejfájásoknál alkalmazható sikerrel. A veseproblémákkal küzdők mindenképp beszéljenek háziorvosukkal, mielőtt magnéziumkúrába fognának.

Ha hasogat...

- Időszakosan segíthetnek bizonyos orvosságok, például az acetil-szalicilsav, az ibuprofen vagy a naproxen, de ezekkel óvatosan kell bánni, nehogy túladagoljuk őket. Ha már érezzük, hogy közeledik a roham, próbáljunk meg mihamarabb olyan gyógyszerért nyúlni, ami már bevált.

- Segíthet elűzni a fájdalmat egy meleg lábfürdő, amelybe néhány teáskanál mustármagot öntünk.

- Csavarjunk friss gyömbért az italunkba, használjuk fűszerként főzéskor, vagy szopogassunk el egy-két gyömbéres cukorkát a fejfájós nap során.

- Erős, körkörös mozdulatokkal masszírozzuk a hüvelyk- és a mutatóujj közti bőrredő alatti területet mindkét kezünkön, ez csillapítja a fájdalmat. Kérjünk meg valakit, hogy masszírozza meg a vállunkat, nyakunkat, halántékunkat, és végezzünk fejkörzéseket, esetleg egy rövid nyaktornát.

- Az ivás hasznos migrén esetén, sokszor ugyanis kiszáradás is állhat a gyötrő fájdalmak mögött. Igyunk minél többet, a csapvíz mellett egy-egy csésze gyógytea (citromfű, a csalán, levendula) is hasznos lehet.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A napközben átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra