A migrénesek szélütést, szívinfarktust kaphatnak?

A migrénben szenvedőknek legalább kétszer nagyobb az esélyük a szívinfarktusra, mint a többi embernek, továbbá fokozottan ki vannak téve az agyi érelzáródásnak, gutaütésnek, és hajlamosabbak arra, hogy kialakuljanak náluk a kardio-vaszkuláris betegségek fő rizikófaktorai, köztük a cukorbetegség, a magas vérnyomás és a magas koleszterinszint - állítják egy friss amerikai kutatás készítői.

Szélütés

A tekintélyes New York-i Yeshiva Egyetem Orvosi karának munkatársai egy közel tizenkétezer, 18 és 80 év közötti ember bevonásával végzett, átfogó és reprezentatív felmérés eredményeként jutottak a fenti következtetésre.

"A tanulmány fő üzenete a migrénes betegek és orvosaik számára – mondja dr. Ertsey Csaba neurológus, a Magyar Fejfájás Társaság elnöke -, hogy a migrén kezelése mellett külön figyelmet kell fordítani az esetlegesen szintén meglévő kardiovaszkuláris rizikófaktorok, a diabétesz, a magas vérnyomás, az emelkedett koleszterinszint, illetve az elhízás felderítésére és kezelésére. Megijedni azért nem kell – még akkor sem, ha az úgynevezett aurával járó migrén esetében a szívrohamra való hajlam nem is kétszer, hanem háromszor magasabb, mint a görcsös fejfájásrohamok nélkül élők esetében -, ugyanis szerencsére az összes érintettség akár infarktusról, akár stroke-ról legyen szó, a migréneseknek mindössze 2-4 százalékát érintheti".

Viszont már csak emiatt a veszélyeztetettség miatt is érdemes minél előbb kideríteni, hogy akinek rendszeresen fáj a feje, az "csak" fejfájós-e, azaz önálló fejfájás-betegsége van-e, vagy valamilyen más betegség kísérőtüneteként jelenik-e meg nála ez a kellemetlen érzés - hívja fel a figyelmet a szakértő.

Az önálló fejfájások közül - súlyosságát és előfordulási gyakoriságát tekintve – a többnyire féloldalon jelentkező, lüktető, mozgásra fokozódó, esetleg hányingerrel, hányással, fény- és hangérzékenységgel jelentkező migrén a legfontosabb.

Migrén Felléphet akár havonta többször, de jóval ritkábban is. Kezeletlen esetben a migrén általában 4 órától akár 3 egész napig eltarthat, a mérsékelten súlyostól az elviselhetetlenség szintjéig terjedő fájdalommal, ami mind a munkavégzést, mind a legegyszerűbb hétköznapi teendők elvégzését is gátolhatja.

Pedig szenvedni felesleges, hiszen van korszerű terápiás segítség.

Érdemes a háziorvos beutalójával minél előbb felkeresni az országban működő mintegy 30 fejfájás centrum valamelyikét. Itt hozzáértő neurológus szakorvosok – a migrén diagnózisának felállítását követően – hatékony rohamgyógyszert, azaz a már meglévő fejfájást megszüntető készítményeket tudnak adni a betegnek, amelyek hatékonyan csökkentik a fájdalmat, az émelygést, a fény- illetve hangérzékenységet. A diagnózis után ezt a háziorvos is felírhatja. Azoknak, akiknél nagyon sűrűn jelentkeznek a migrénes rohamok, ajánlottak a megelőző gyógyszerek is, és az olyan életmódbeli változtatások (következetes napirend szerinti életvitel, egyes kiváltó, illetve provokáló faktorok kerülése, rendszeres, pihentető alvás, stb.), amelyek ugyancsak a rohamok számát mérséklik - írja dr. Ertsey Csaba neurológus.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra