Milyen gyakran mosnak fogat a fiatalok?

A fiatalok héttizede szerint a saját korosztályuk tagjai, a tízen- és huszonévesek eléggé odafigyelnek a tisztaságra, a személyi higiéniára. Ugyanakkor háromtizednyien úgy érzik, hogy kortársaik legfeljebb közepes mérvű erőfeszítést tesznek külsejükért.

A legnagyobb önkritikát a fogápolással és a felsőruházat cseréjével kapcsolatban fogalmazzák meg: egynegyedük szerint ezek nem napi cselekvések - áll az Ipsos felmérésében.

Valamivel kedvezőbbnek látják a helyzetet a dezodorálás tekintetében, bár minden ötödik fiatal érzékeli úgy, hogy kortársai nem törődnek ezzel az ébrenlét óráiban. Minden hatodik ifjú felnőtt viszont azt tapasztalja, hogy a hozzá hasonló korúak nem fürdenek két alvás között - ezek a legfontosabb megállapításai annak a közvélemény-kutatásnak, amelyet az elmúlt 3 hónapban készített az Ipsos , a 15-25 év közöttieket reprezentáló, 600 fő személyes megkérdezésével.

Nem fürdenek minden nap?

Az intim szférával kapcsolatos szokásokat vizsgáló kutatások során általános tapasztalat, hogy az emberek normakövetően válaszolnak, a valóságosnál sokkal kedvezőbb képet festenek magukról. Amikor viszont általánosabban - ahogy itt a korosztályra fókuszálva - érdeklődünk, akkor kevésbé igazodnak a társadalmi elvárásokhoz, a "helyes" válaszhoz, s így közelebb kerülünk a tényleges helyzet megismeréséhez. Az sem kizárt, hogy valaki formálisan a környezetének szokásaira válaszol, de a sajátjáról számol be.

A fiatalok 80 százaléka szerint korosztályukra jellemző a mindennapi fürdés, míg 16 százalék benyomásai ezzel ellentétesek. A lányok tapasztalatai pozitívabbak, 84 százalék számol be rendszeres fürdésről, a fiúknál ez 76 százalék. A budapesti és a vidéki fiatalok is különbözőképpen látják a tisztálkodási szokásokat: előbbiek 82, utóbbiak 73 százaléka említette, hogy korosztálya napi gyakorisággal megfürdik.

Nem minden fiatal fiú használ dezodort

Az ifjú felnőttek 74 százaléka számol be arról, hogy a tízen- és huszonévesek rendszeresen használnak izzadásgátló készítményeket , de viszonylag sokan (22 százalék) úgy válaszoltak, hogy a dezodorálás nem mindennapi gyakorlat. Ez a higiéniai szokás a lányok válaszai szerint gyakoribb, mint amit a fiúk válaszai tükröznek (78 illetve 70 százalék).

Azt is megfigyelhetjük, hogy a huszonévesek nagyobb figyelmet fordítanak erre, mint a tizenévesek (77, illetve 72 százalék). A napi ruhacserét a többség (69 százalék) jellemzőnek tartja a fiatalokra, de számottevő (28 százalékos) arányban úgy érzékelik, hogy nem kerül rendszeresen tiszta ing és blúz kortársaikra. A lányok a fiúknál sokkal gyakrabban tesznek említést a mindennapos felsőruházat-váltásról (75, illetve 64 százalék).

Csak kétharmad mos fogat minden nap

A fogmosásról a fiatalok bő kétharmada (68 százaléka) nyilatkozik úgy, hogy azt napi rendszerességgel végzik a korosztályukba tartozók. Több mint egynegyednyien (28 százalék) viszont azt tapasztalták, hogy ez ritkább higiéniás tevékenység. A fogmosás gyakoriságáról leginkább az iskolázottság szerint különböznek a válaszok: az alapfokú képzettségűeknek 61, az érettségizetteknek 77, a diplomásoknak 81 százaléka tett említést róla.

A higiénia egyes területeivel kapcsolatos, gyakoriságra vonatkozó vélekedések mutatnak életkori, nemi, iskolázottsági és lakóhely szerinti különbségeket is. Az összképet azonban lényegében csak az életkor határozza meg: a 15-20 év közöttiek kétharmada, a 21-25 évesek háromnegyede tartja úgy, hogy a hozzá hasonló korúak sokat adnak a megjelenésükre, a tisztaságukra.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra