Itt az új csodaszer cellulitisz ellen?

Egy friss kutatás szerint egy kísérleti stádiumban levő gyógyszer segítségével a nők örökre megszabadulhatnak rettegett ellenfelüktől, a cellulitisztől.

Az Egyesült Államok-beli Auxilium Pharmaceuticals vállalat által elvégzett kísérlet kimutatta, hogy a gyógyszert kapó nők körében javulás mutatkozott a narancsbőr tekintetében mind a combokon, mind a fenéken, ami azért nagyon ígéretes, mivel jelenleg semmilyen kezelés nem létezik a cellulitisz ellen, amit az Egyesült Államok Gyógyszer- és Élelmiszer Ellenőrző Hivatala (FDA) jóváhagyott volna.

A kísérletben 150 tizennyolc és negyvenöt év közötti nő vett részt, akik vagy a Xiaflex nevű gyógyszerkészítményből kaptak három alkalommal, vagy placebóból. A kezelések között nagyjából három hét telt el, és az alanyok összesen 12 injekciót kaptak az érintett bőrterületükbe. Az eredmények azt mutatták, hogy azok közül, akik magas vagy közepes dózist kaptak a gyógyszerből, 68 százalékban elégedettek vagy nagyon elégedettek voltak az eredménnyel, míg a placebót kapottak körében ez az arány 34 százalék volt.

A cellulitisz hátterében minden bizonnyal a bőr és az izomzat közötti réteg kollagén- és elasztinszálai között felhalmozódott zsír, a szövetek közötti folyadék, toxinok és méreganyagok állnak. A Xiaflex éppen ezeket a felhalmozódásokat bontja le, ezáltal ismét simává válik a bőr.

A legtöbb nőt érinti a cellulitis problémája

Adrian Adams, az Auxilium Pharmaceuticals vezérigazgatója nagyon ígéretesnek tartja az eddigi eredményeket, és a jövőben munkatársaival újabb klinikai kísérletre készülnek a termékkel kapcsolatban. A Xiaflexet egyébként az FDA már engedélyezte, továbbá Európában, Kanadában és Ausztráliában is alkalmazzák már olyan kézbetegségek esetén, amikor az érintett képtelen kiegyenesíteni az ujjait. Férfiaknál pedig péniszgörbület ellen vetették már be sikerrel a xiaflexes injekciókúrát.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra