Így lehet fogyni akaraterő nélkül

Fogyókúra során hiába tudjuk, hány kalóriát tartalmaz egy adott étel, nagyobb hatással van ránk, ha az étel energiatartalma mellett azt is feltüntetik, hogy a kalóriák elégetéséhez hány kilométert kellene gyalogolnunk.

Az elmúlt években az élelmiszerek címkézése jelentősen megváltozott, a gyártók ugyanis már nem csak az összetevőket, hanem az élelmiszerek kalóriatartalmát is jelzik. De hogy ezek a címkék valójában hogyan érintik a táplálkozási szokásainkat, keveset tudunk, ugyanis nincsenek meggyőző kutatási bizonyítékok.

Az Észak-Karolina Egyetem szakértői ezért 800 önkéntest kértek fel egy átfogó kísérletre. A jelentkezőket négy csoportra osztották és arra kérték őket, hogy válasszanak maguknak valamilyen gyorsétteremi ételt. Az első csoportnak semmilyen információt nem adtak az ételekről, a második résztvevőinek megadták a kalóriatartalmat, a harmadik csoport tagjainak azt árulták el, hogy hány perc gyaloglással tudják ledolgozni az ennivalót, a negyedik csoport tagjai pedig azt láthatták a címkéin, hogy hány kilométer sétába kerülne az adott étel.

Ha nem ismerjük az ételek kalóriatartalmát, könnyebben fogyhatunk

Az eredményekből kiderült, hogy azok, akik semmilyen információt sem kaptak, átlagosan 1020 kalóriát vettek magukhoz, ez a felnőtt napi ajánlott kalóriabevitel körülbelül 40 százaléka. A második csoport tagjai, akik tudták az ételek energiatartalmát, csak 927 kalóriát fogyasztottak, míg a harmadik csoport tagjai 916-ot. A legkevesebb energiát azonban a negyedik csoport tagjai vitték be a szervezetükbe, átlagosan 826 kalóriát.

testtömeg-indexét (BMI)! A tudósok szerint bár a kutatás kis létszámú volt, az eredményekből úgy tűnik, hogy a kilométer-számlálós címkézés a leghatásosabb. Az emberekben ugyanis így jobban realizálódik az ételek energiatartalma. A résztvevők 82 százaléka egyébként azt mondta, hogy fizikai aktivitást mutató címkék hatnak rájuk a legjobban. A tanulmány az Appetite oldalain jelent meg.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra