Fertőzés is okozhatja az erős testszagot

Az erős, savas testszagot olyan kórokozó okozza, mely a verejték tesztoszteronját különösen kellemetlen összetevőkre bontja le.

Egy kínai férfi azért fordult orvoshoz, mert borzasztóan trichomycosis axillaris nevű bakteriális fertőzést állapítottak meg. A beteg négy éven át szenvedett a fertőzött hónaljszőrzete miatt. A 40 esztendős férfi arra panaszkodott az orvosnál, hogy a szag mellett rendszeres tisztálkodás ellenére "piszkos" a hónalja, amivel nyáron összekoszolja a ruháit. A New England Journal of Medicine című szakfolyóiratban megjelent beszámoló alapján ez a "sűrű, sárga" váladék miatt következett be.

Amikor az orvosok mikroszkóp alatt is szemügyre vették a szőrszálakat, láthatták, hogy a váladék kizárólag a szálak közepén és végén rakódott le, nem pedig a legsűrűbb részen. Kiderült, hogy trichomycosis axillaris fertőzésről van szó, amit a corynebacterium túlszaporulata okoz.

Nemcsak a rossz higiénia okoz testszagot

A sűrű, sárga váladék egymáshoz rendkívül szorosan elhelyezkedő baktériumokból áll, amelyek főleg a nedves helyeket részesítik előnyben, ezért a hónalj és a szeméremtájék környékén szoktak összegyűlni.

A betegség inkább a férfiakat érinti, mivel a nők nagyobb arányban borotválják vagy gyantázzák a hónaljszőrzetüket. Az elhízás , a túlzott verejtékezés és a rossz higiénia ugyancsak hozzájárulhat a kór kialakulásához. "A kezelés a szőrzet eltávolításából, antibiotikumos krém és alumínium-kloridos helyi kezelés alkalmazásából áll" - mondták a Peking Union Egyetemi Kórház munkatársai. Az érintett férfinál néhány hét alatt elmúlt a fertőzés, és semmilyen hosszú távú következménnyel nem járt.

A verejtékmirigyek is a bőr irharétegében helyezkednek el, ahol a kötőszövetet a már említett vér- és nyirokerek, valamint idegek hálózzák be. Ebben a rétegben találhatók a szőrtüszők is. A verejtékmirigyekből két féle ismert; az apokrin és ekkrin mirigyek. Az előbbiek találhatók például a hónaljban. Nagyobbak az ekkrin mirigyeknél és az izzadsággal egy kissé tejszerű anyagot választanak ki, amely a testszagot is meghatározza. Az ekkrin mirigyek a teljes testfelületen megtalálhatók, és híg, szagtalan folyadékot állítanak elő, lényegében sóoldatot.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra