Dolgok, amik felgyorsítják anyagcserénket

Néhány kisebb, ráadásul nem is túl időigényes trükk bevetésével sokat tehetünk azért, hogy az anyagcserénknek egy kis plusz löketet adjunk.

Reggelizzünk

A reggelizés nem csak attól óv meg, hogy napközben túlegyük magunkat, de az anyagcserénket is korán beindítja, így nagyjából tíz százalékkal több zsírt égetünk el, mintha reggel nem ennénk semmit. Jó választás lehet egy adag görög joghurt némi friss gyümölccsel vagy egy-két szelet teljes kiőrlésű pirítós mogyoróvajjal.

Igyunk sokat

A folyadékhiány két-három százalékkal is lelassíthatja az anyagcserét, ezért mindig figyeljünk rá, hogy elegendő folyadékot vigyünk be a szervezetünkbe.

Álljunk fel

Munka közben, amikor csak tehetjük, álljunk fel - például akkor, ha telefonálunk. Állás közben nagyjából huszonöt százalékkal több kalóriát égetünk el, mint ha ülnénk.

Építsünk izmokat

Akár a közértben, sorban állás közben is erősíthetünk bicepszre a telepakolt kosárral. Minél izmosabbak vagyunk, annál gyorsabb az anyagcserénk nyugalmi állapotban.

A megfelelő reggeli remekül gyorsítja az anyagcserét
A megfelelő reggeli remekül gyorsítja az anyagcserét

Fogyasszunk rostban gazdag ételeket

Érthető, ha rágcsálnivalóként a chips vonzóbbnak tűnik, mint a sárgarépa, utóbbiban viszont jóval kevesebb a kalória, ráadásul sokkal több a rost. Kutatások igazolják, hogy a testünk harminc százalékkal több energiát használ fel ahhoz, hogy a rostban gazdag ételeket megeméssze.

Szedjünk halolajat

A halolajkapszula szedése egy ausztrál kutatás szerint segít abban, hogy a szervezetünkben jelentősen megnövekedjen a zsírbontó enzimek termelődése.

Tévhitek az anyagcseréről Ha valaki próbál leadni néhány kilót, akkor az anyagcsere szóval megszámlálhatatlanul sokszor találkozik, de még mindig sok tévhit és félreértés kering a működéséről, illetve arról, hogyan képes akadályozni vagy elősegíteni a testsúlycsökkenést. A részletekért kattintson !

Együnk csípős ételeket

Számos kutatás igazolja, hogy a chili , a cayenne bors és más, csípős fűszerek használata serkenti az anyagcserét. Fontos azonban tudni, hogy az érzékeny gyomrúak, refluxbetegek számára kerülendő az ilyesmi.

Jegeljünk

Ha jégkockákat adunk az italunkhoz, az azért jó, mert a testünk plusz energiát használ fel ahhoz, hogy testhőmérsékletűre melegítse fel az elfogyasztott hideg folyadékot.

Forrás: rodalewellness.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra