Dolgok, amik felgyorsítják anyagcserénket

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Néhány kisebb, ráadásul nem is túl időigényes trükk bevetésével sokat tehetünk azért, hogy az anyagcserénknek egy kis plusz löketet adjunk.

Reggelizzünk

A reggelizés nem csak attól óv meg, hogy napközben túlegyük magunkat, de az anyagcserénket is korán beindítja, így nagyjából tíz százalékkal több zsírt égetünk el, mintha reggel nem ennénk semmit. Jó választás lehet egy adag görög joghurt némi friss gyümölccsel vagy egy-két szelet teljes kiőrlésű pirítós mogyoróvajjal.


Igyunk sokat

A folyadékhiány két-három százalékkal is lelassíthatja az anyagcserét, ezért mindig figyeljünk rá, hogy elegendő folyadékot vigyünk be a szervezetünkbe.

Álljunk fel

Munka közben, amikor csak tehetjük, álljunk fel - például akkor, ha telefonálunk. Állás közben nagyjából huszonöt százalékkal több kalóriát égetünk el, mint ha ülnénk.

Építsünk izmokat

Akár a közértben, sorban állás közben is erősíthetünk bicepszre a telepakolt kosárral. Minél izmosabbak vagyunk, annál gyorsabb az anyagcserénk nyugalmi állapotban.

A megfelelő reggeli remekül gyorsítja az anyagcserét
A megfelelő reggeli remekül gyorsítja az anyagcserét

Fogyasszunk rostban gazdag ételeket

Érthető, ha rágcsálnivalóként a chips vonzóbbnak tűnik, mint a sárgarépa, utóbbiban viszont jóval kevesebb a kalória, ráadásul sokkal több a rost. Kutatások igazolják, hogy a testünk harminc százalékkal több energiát használ fel ahhoz, hogy a rostban gazdag ételeket megeméssze.

Szedjünk halolajat

A halolajkapszula szedése egy ausztrál kutatás szerint segít abban, hogy a szervezetünkben jelentősen megnövekedjen a zsírbontó enzimek termelődése.

Tévhitek az anyagcseréről

Ha valaki próbál leadni néhány kilót, akkor azanyagcsereszóval megszámlálhatatlanul sokszor találkozik, de még mindig sok tévhit és félreértés kering a működéséről, illetve arról, hogyan képes akadályozni vagy elősegíteni a testsúlycsökkenést. A részletekért kattintson!

Együnk csípős ételeket

Számos kutatás igazolja, hogy a chili, a cayenne bors és más, csípős fűszerek használata serkenti az anyagcserét. Fontos azonban tudni, hogy az érzékeny gyomrúak, refluxbetegek számára kerülendő az ilyesmi.

Jegeljünk

Ha jégkockákat adunk az italunkhoz, az azért jó, mert a testünk plusz energiát használ fel ahhoz, hogy testhőmérsékletűre melegítse fel az elfogyasztott hideg folyadékot.

Forrás: rodalewellness.com

Hitek és tévhitek az influenzáról
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

32897

Orvos válaszol
Aktuális
Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Élményfotel

Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Ellazít, megnyugtat, testünket és lelkünket is gyógyítja

Miért hasznos a masszázs?Masszázs

Miért hasznos a masszázs?Fellazítja a feszes, görcsös izmokat, kiegészíti a mozgást

Miért fontos az énidő?Énidő

Miért fontos az énidő?Sokan nem tudják, mit is jelent valójában

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelFájdalom

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelA klasszikus masszázs öt alapfogást különböztet meg

Különböző italok az étrendünkbenFolyadékpótlás ősszel

Különböző italok az étrendünkbenA folyadékfogyasztás egészségünk egyik alappillére

Mi az életmód orvoslás?Egészség

Mi az életmód orvoslás?Tízből nyolc betegségért az életmódunk a felelős

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+9, +14 °C
Minimum:
+4, +10 °C

Hazánkban kedden délelőtt változóan, keleten, délkeleten időnként erősen felhős lesz az ég és ott elszórtan futó zápor várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag