A bőrünkre leselkedő veszélyek - óvakodjon ezektől!

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Természetesen nem lehet üvegbúra alatt élni, de azért többféle módon védhetjük bőrünket azoktól az ártalmaktól, amelyek idő előtti öregedést, kiszáradást, hámsérüléseket, maradandó nyomokat hagynak rajtunk.

Ütések, horzsolások, dörzsölés

A bőrünk védelmet nyújt a test egyéb szövetei számára nyomás, ütések és horzsolás esetén, épp ezért a bőr számára az egyik leggyakoribb sérülést a mechanikai trauma jelenti. A bőr mechanikai sérülése az is, ha kidörzsölődik például egy ruhadarabtól (például melltartópánttól), esetleg cipőtől, szandáltól.

Ugyanígy károsíthatjuk a bőrt vakarózással, a test állandó kapargatásával. A bőrünk a szaruréteg megvastagodásával (callus képződéssel) reagál a tartós mechanikai hatásokra, így jön létre a bőrkeményedés, tyúkszem, illetve a sarkak berepedezése.

Kórokozók inváziója

Bőrünk védelmet nyújt a mikroorganizmusok inváziójával szemben. Szervezetünkre, bőrünkre ugyanis veszélyt jelenthetnek különböző baktériumok, kórokozók is. Ezek behatolása ellen a bőr egyrészt magával a szaruréteg meglétével védekezik, mivel ez egy vastag, jól záró réteget képez. Másrészt a bőr rendelkezik egy speciális védő savköpennyel, amely jelentősen megnehezíti a kórokozók megtapadását, illetve szaporodását.

Hőség

Veszélyt jelent a bőrünkre a hőség, az alacsony páratartalom és az állandó szél, amelyek kiszáradással, dehidratációval fenyegetnek. Bőrünk hidrolipidek, epidermalis lipidek és természetes hidratáló faktorok segítségével próbálja meg fenntartani a számára kedvező folyadékegyensúlyt, pedig közben a szervezet hűtése érdekében verejtékeznie kell. A bőr rugalmasságához sok vízre van szükség: a fiatal bőrben a felső szaruréteg víztartalma teszi ki a teljes test víztartalmának körülbelül 10-20 százalékát.

A bőr különleges módon próbálja megakadályozni a kiszáradást: nedvességét a mélyebb rétegekből származó vízből (transzepidermális vízből) és a normál verejték-kiválasztásból nyeri. A bőr természetes hidratáló faktorai nélkül a víz elpárologna, ez pedig a bőrt szárazzá és repedezetté tenné. Nehezíti a hidratáltság fenntartását, ha például szélsőségesen alacsony a páratartalom. Ilyenkor a test több fedetlen területe, például az arc és a kezek hajlamosabbak vízvesztésre.

Hideg

Ugyanígy problémát okoz a bőrnek a nagy hideg is. Ilyenkor a testhőmérséklet megőrzése, a hőveszteség csökkentése érdekében a bőrben lévő hajszálerek összehúzódnak, a faggyúmirigyek zsírosítják a bőrt - a hideg szél azonban szárítja, roncsolja azt.

UV-sugárzás

A D-vitamin képzése szempontjából szükségünk van rá, ám évek óta egyre inkább hangoztatott álláspont, hogy árnyékban is elegendő fény ér minket, a megfelelő D-vitamin képződéshez.

Bőrrák - sokkoló képek

Bőrrák - sokkoló képek
Ráadásul ezt a fontos vitamint táplálékkal is bevihetjük a szervezetbe.

A tartós, közvetlen UV-sugárzás - tehát a napfény - leégést, gyulladást okoz. A bőrt érő sugárzás (főleg a gyermekkori leégések) nem múlnak el nyomtalanul, a károsodások összeadódnak, így későbbi életkorban a bőrrák kockázata jelentősen megnő. Az UV-A ráncosító hatása abból áll, hogy tönkreteszi a kollagénrostokat, míg az UV-B sugarak hatására melegszik túl a bőr, és kipirul, az UV-C sugarak pedig genetikai elváltozásokat okozhatnak. Napsütés hatására a bőr fokozott melaninszintézissel (pigmentációval), illetve a vastagodással próbál védekezni.

A víz is szárít!

Főleg a klóros (uszodai, termálfürdőben vagy strandokon lévő), de még a tengervíz is csökkenti a bőr felszíni rétegeinek víztartalmát. Ennek hatására a bőr megvastagodhat, cserzetté, repedezetté válhat.

Dohányzás

A dohányzás (passzív dohányzás esetén a dohányfüst) is árt a bőrnek azzal, hogy ezek hatására megnyúlnak a kötőszövet rostjai, összeszűkülnek a vérerek. Ennek következtében lelassul a bőr vérkeringése, a szövetek kevesebb tápanyaghoz jutnak, a bőr ráncosodik, szürke és fakó lesz.

A felsoroltakon kívül árthatunk a bőrünknek rossz táplálkozással (egyes anyagok túlzott vagy hiányos bevitelével), nagyon gyakori vagy túl ritka tisztítással, túlzott alkoholfogyasztással, a testmozgás hiányával, a szennyezett városi levegővel, stresszel, kevés alvással, nem megfelelően választott krémek használatával.

Óvjuk bőrünket, mert hiába újul meg napról napra, a bőr nem felejt, és az élet során szerzett károsodások egyre szembetűnőbb bőrhibák, bőrbetegségek megjelenéséhez vezetnek!
Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol
Aktuális
Munkahelyi stressz tesztStressz

Munkahelyi stressz tesztFeszült? Úgy érzi, túl stresszes az élete?

Az intim szőrtelenítés veszélyeiSzőrtelenítés

Az intim szőrtelenítés veszélyeiMilyen veszélyeket rejthet magában a csupaszság?

Miért lehet fájdalmas az együttlét? Szexualitás

Miért lehet fájdalmas az együttlét? A jelenség mögött gyakran nőgyógyászati problémák állnak

Frissítse fel a lábait!Lábápolás

Frissítse fel a lábait!Egy hosszú nap után fáradtnak, nehéznek érezte a lábait? Tippünk!

A beteg kutat, segítenünk kell nekiOkosgyógyszer

A beteg kutat, segítenünk kell nekiLimfómánál is életet menthet a józan ész

Életmódtippek aranyereseknekAranyér

Életmódtippek aranyereseknekA legfontosabb: rendszeresség és higiénia

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+18, +23 °C
Minimum:
+9, +14 °C

Hazánkban kedden délelőtt általában erősen felhős, borult lesz az ég, de délkelet felől elkezd vékonyodni, szakadozni a felhőzet.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag