Napi egy pohár bor erősíti a csontokat

Egy, az étrend és csontsűrűség kapcsolatát vizsgáló felmérés szerint a visszafogott borfogyasztás csökkentheti a csontritkulás kockázatát. Más alkoholos italok azonban nem rendelkeznek ilyen hatással.

A Kelet Angliai Egyetem és a londoni Royal College kutatói több mint 1000, ötvenes éveikben járó női ikerpárt vizsgáltak az étrend és a csonttörések kockázata szempontjából. A tudósok azt vizsgálták, hogy az elfogyasztott ételek és italok miként korreláltak a törött csontok számával.

A kikérdezés mellett az önkéntes résztvevők csontjainak állapotát is megmérték a csípőízületben, a gerincben és a combcsont fején. Az American Journal of Clinical Nutrition című folyóiratban megjelent eredmények azt mutatták, hogy a bor kedvező hatást gyakorol a csontsűrűségre.

A hagyományos, halból, krumpliból, sült babból, húsos pitéből és főtt húsból álló angol konyha azonban nem valami előnyös a csonterősség szempontjából. A sok gyümölcs és zöldség is csak keveset használ. Az még nem tisztázott, hogy a bor miként erősíti a csontokat, de korábbi kutatások azt sejtetik, hogy a hatás a polifenoloknak köszönhető és nem az alkoholnak. Ez a vizsgálat alátámasztja kisebb kutatások eredményeit, melyek az alkohol védő hatásáról számoltak be, de az közismert, hogy az erőteljes italozás a csontok gyengülésének egyik fő kockázati tényezője.

A csontritkulás hatására a csontok elgyengülnek, törékennyé válnak, leggyakrabban a gerincoszlop, a csukló és a csípő érintett. Magyarországon a becslések szerint 700 ezer- egymillió embert érint. Minden harmadik nőnél és minden tizenkettedik férfinál kialakul élete során. A betegség kockázata leginkább azokat a nőket fenyegeti, akik szteroidtartalmú gyógyszereket szednek, sokat isznak, vagy felmenőik között előfordult már hasonló állapot. Gyermekkorban a csontok gyorsan nőnek és regenerálódnak, de az életkor előrehaladásával ez a folyamat lelassul, 35 éves kortól pedig fokozatosan csökken a csontsűrűség. Ez az öregedés normális velejárója, de néhány embernél csontritkuláshoz és gyakori törésekhez vezethet. Akkor alakul ki, mikor a csontbontó sejtek (oszteoklasztok) száma meghaladja a csontépítőkét (oszteoblaszt). A társadalom öregedésével pedig az egészségügyi ellátó rendszer egyre gyakrabban kénytelen szembenézni ezzel az állapottal.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra