Holnap lesz a Csontritkulás Világnapja

A csontritkulás (latinul osteoporosis) világnapját 1999 óta tartják október 20-án az ENSZ egészségügyi világszervezete (WHO) indítványára, korábban június 24-én emlékeztek meg róla. Magyarországon tíz éve, 1996-ban rendezték meg először. A WHO a 2000 és 2010 közötti időszakot a Csont és Ízület Évtizedévé nyilvánította.

A csontritkulás kóros folyamat, amelynek következtében a csontokban a szilárdságot és keménységet, valamint a testmagasság megtartását biztosító ásványi anyagok - főként a kalciumfoszfát és a sók - mennyisége csökken, emiatt a csontok elvékonyodnak, törékennyé válnak. A csontritkulás világszerte mintegy 200 millió embert, a 60-70 évesek mintegy egyharmadát, a 80 év felettiek kétharmadát sújtó betegség. Magyarországon is komoly népegészségügyi gond, minden harmadik klimax után levő nő szenved tőle. Hazánkban évi csaknem 80 ezer törés írható a csontritkulás számlájára, de az Egyesült Államokban évente több mint egymillió.

A csontképzés-csontbontás egyensúlyának felbomlása már a 35-40 éveseknél elkezdődik, a folyamat a változó korú nők körében gyorsul fel a női nemi hormon, az ösztrogén termelésének leállása miatt. A csontvesztés ütemét helyes táplálkozással, rendszeres testmozgással le lehet lassítani, s kerülni kell a "kalciumrabló" dohányzást, a kávé és a szeszes italok fogyasztását. Fontos a csontozat rendszeres terhelése is, a napi séta, kocogás, esetleg gyógytorna elősegíti a csontképzést. Genetikai tényezők is szerepet játszanak a betegség kialakulásában, azaz a csontritkulásra való hajlam örökölhető. Ma már korszerű gyógyszerek állnak rendelkezésre, van olyan is, amelyből elegendő havonta egy szemet bevenni, s ugyanolyan hatásosan gátolja a kalcium kiürülését a szervezetből, mint a naponta alkalmazott készítmények.

Magyarországon a betegség a lakosság legalább kilenc-tíz százalékát érinti, közülük kétszer annyi a nő, mint férfi. Évente közel 16 ezer combnyaktörés, 20 ezer csukló- és mintegy 30-40 ezer csigolyatörés fordul elő osteoporosis miatt, az ezt elszenvedők 15-20 százaléka a leggondosabb ellátás ellenére is fél éven belül meghal a szövődmények következtében. Hazánkban ugyan világszínvonalú a gyógyító és kezelő hálózat, de a felvilágosítás hiányossága miatt a rászorulóknak mindössze egyhatoda kerül ellátásra. Az 1995-ben megindult Nemzeti Osteoporosis Program irányelvei szerint többszintű, az egész ország területét behálózó ellátó rendszer jött létre, minden rászoruló számára biztosítva a szűrés, a diagnosztikus és terápiás tevékenység hozzáférhetőségét. Az ismételt törések megelőzését szolgálja az az átfogó megelőzési program is, amelyet az érintett szakmai szervezetek összefogásával 2003 áprilisában indítottak el.

STOP

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra