Combnyaktörés megelőzésére igyon teát!

A rendszeres teázással jelentősen csökkenthető az idős korban szinte mindenkit érintő oszteoporózis előrehaladása - állapították meg ausztrál kutatók.

A korosodás következtében - kiváltképp a hölgyekben - a csontok mésztartalma fokozatosan csökken, törékenyebbé válnak. Amanda Devine, az University of Western Ausztralia munkatársának kutató csoportja különleges röntgenvizsgálat segítségével megmérte 1500 hölgy csipőjének a csontsűrűségét, először öt évvel ezelőtt, majd a közelmúltban. A nők életkora a vizsgálat kezdetén 70 és 85 év között volt.

A résztvevők étkezési szokásait az egy nap alatt elfogyasztott ételek-italok tételes mérésével tisztázták és részletesen fölírták a napi tea- és kávéivást is. A hölgyek az oszteoporózis kezelésére egyébként kalciumtablettát is szedtek.

Az American Journal of Clinical Nutrition című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány tanúsága szerint négy esztendő után a röntgenes mérés megismétlése azt mutatta, hogy a közben eltelt idő alatt a csontok sűrűsége tovább csökkent, de míg azoknak a csontja, akik nem ittak teát rendszeresen, négy százaléknyi kalciumot veszített, a hűségesen teázóké átlagosan csak 1.6 százalékkal gyengült. A többi ital agy étel sőt, akár a rendszeres mozgás a csontok kalciumvesztését számottevően nem befolyásolta.

A kutatók leírták, hogy öt éve a nyilvántartás szerint az ausztrál hölgyek 83 százaléka volt rendszeres teaivó és ők általában megtartották ezt a szokásukat a vizsgálat végéig. Az is kiderült, hogy minél többször teázott valaki napközben, az ital annál jobban védte a csontjait.

Korábbi angol vizsgálat azt jelezte, hogy a korosodó emberek csonttörésének megelőzésére sokféle gyógyszer és táplálékkiegészítő van forgalomban, de ezek szedésekor lényegesen több törést sikerült megelőzni, ha a megfelelő szakember kiment a lakásba és a bútorok, tárgyak okosabb elhelyezésével igyekezett az idős emberek otthonát akadálymentesíteni. Ennél még jobb, ha az idős hölgyek és urak az akadálymentesített lakásban teázgatnak.

STOP

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra