Valóban gyógyít az érintés

Nemcsak kellemes lehet a masszázs, hanem számos egészségügyi előnnyel is bírhat. Enyhítheti például a depresszió, a hátfájás, az asztma, a kóros fáradtság de még a HIV egyes tüneteit is.

A kezelések gyakoriságától függően pedig akár hosszabb ideig is érezhető a jótékony hatása - derült ki az Emory Egyetem Gyógyszerészeti Iskolájának és Pszichiátriai és Viselkedéstudományi Tanszékének kutatásából.

A svéd masszázsról, vagyis a különböző típusú érintéseken alapuló masszázsformáról már korábbi kutatások is bebizonyították, hogy kedvező hatással van a szervezetre. Egy egészséges embereken végzett kísérlet során ugyanis az önkénteseken mérhető immunológiai és endokrin változásokat tapasztaltak.

"Kibővítettük ezt a kutatást, hogy lássuk, milyen hatással van a masszázs rendszeres, ismételt gyakoriságának, mert úgy véltük, hogy a masszázs gyakorisága vagy intenzitása más biológiai, vagy pszichológiai hatást nyújt, az egyszeri alkalommal szemben" - magyarázta a mostani kutatás vezetője, Mark Hyman Rapaport.

A kutatás során négy csoportra osztották az önkénteseket, majd öt héten át különböző gyakoriságú és intenzitású svéd masszást írtak elő. Az egyik csoport hetente egyszer, míg a második hetente kétszer kapott svéd masszázst. A harmadik és a negyedik csoport tagjai pedig hetente szintén egyszer vagy kétszer részesültek kezelésben, de enyhébb érintést használó masszázstípusban.

A kutatók elmondták, hogy tanulmányuk célja, hogy megértsék a masszázs biológiai működést, hogy a jövőben speciális terápiás eszközként használhassák majd.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől lassan tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnaltájt már csak a keleti területeken lehet kevés a felhő. Kisebb eső, zápor helyenként fordulhat elő a Dunántúlon. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos, kevésbé felhős helyeken, kiemelten a Nyírségben gyenge fagy is lehet. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra