Gyógyszerek nélkül is csökkenthető a fájdalom

Öt percnyi kognitív viselkedésterápia akár 60 százalékkal is mérsékelheti a fájdalomérzetet. Azok ugyanis, akik "mentálisan felkészültek" a kellemetlen érzetre, kevésbé fájdalmasnak élték meg a hőhatást. A szemlélet segíthet a krónikus hátfájásban szenvedőkön is.

A pozitív gondolkodás úgy csillapítja a fájdalmat, hogy megváltoztatja a megélésének módját - derül ki egy friss kutatásból. A brit Readingi Egyetem szakérői hőhatásnak tették ki 34 önként jelentkező karját, amivel égéshez hasonló fájdalomérzetet keltettek.

A fájdalom erősségének értékelésekor a "fájdalomtréningen" résztvevők 58 százalékkal enyhébbnek ítélték a hatást, mint a kontrollcsoport tagjai.

A vizsgálatban, amelynek a középpontjában az állt, hogy a tudat legyőzheti-e a testet, harmincnégy 21 és 38 év közötti férfi és nő vett részt. Egyórás kísérletek keretein belül hőszondával ingerelték az alkarjukat a fájdalomérzet kiváltására.

Az eljárás másodlagos hiperalgéziát vagy fokozott fájdalomérzékenységet idézett elő a sérült felületen, ami az égések gyakori jellemzője .

Az elme segít legyőzni a fájdalmat

"A 34 résztvevő közül, akiknél másodlagos hiperalgéziát idéztünk elő, 17-en olyan pszichológiai felkészítésben részesültek, amivel kontrollálhatták a fájdalom okozta negatív gondolatokat. Másik felük pedig a fájdalomtól független terápián volt. A két csoport másodlagos hiperalgéziájának elemzésekor döbbenetes eredményeket kaptunk - fogalmazott a kutatást vezető Dr. Tim Salomons.

A fájdalomra edzetteknél 38 százalékkal csökkent a másodlagos hiperalgézia, míg a többieknél 8 százalékkal súlyosbodott. "Tudjuk, hogy a fájdalom kellemetlenebbnek tűnik , amikor betegséghez vagy fájdalomhoz kapcsolódik, mint akkor, ha hasznosnak érzett tevékenységhez. Eddig azonban nem tudtuk, hogy a hiedelmeink változtatják meg a fájdalomra adott reakciót, vagy az elme változtatja meg az érzékelt ingert."

A kognitív viselkedésterápiában részesültek a nyolcalkalmas "fájdalomsorozatot" 58 százalékkal "kevésbé kellemetlennek" élték meg, ami azt jelenti, hogy a módszer megváltoztatta a fájdalomra adott érzelmi választ, valamint a bőr érzékenységét is az égés körül .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra