A vörösbor áldásos hatásai

Skót és szingapúri tudósok lerántották a leplet egy olyan titokról, amely azóta foglalkoztatja a tudósokat, amióta felfedezték, hogy a vörösbor jó hatással van az egészségre: a resveratrol nevű antioxidáns szabályozza a gyulladást.

A FASEB folyóirat augusztusi számában leírták, hogyan használható a vörösbor egy származéka a potenciálisan halálos gyulladásos betegségek, például a vakbélgyulladás, a hashártyagyulladás vagy a szepszis kezelésében.

Féregnyúlvány- gyulladás

"Ezek a betegségek nagyon nehezen kezelhetők és naponta sokan halnak meg a kezelés hiánya miatt" - mondta el Alirio Melendez, a Glasgowi Orvosmérnöki Kutatóközpont vezető oktatója, a vizsgálatban részt vevő egyik kutató. "Emellett sok esetben csökken az életminőség a betegség miatt elszenvedett súlyos károsodások következtében."

A kutatók gyulladáskeltő anyagot adtak két egércsoportnak, az egyiket resveratrollal kezelték előtte, míg a másikat nem. A nem előkezelt egereknél erős gyulladás alakult ki, míg a másik csoport védve volt a gyulladás ellen. A szövetminták elemzése során azt találták, hogy a resveratrol két különböző molekula, a szfingozin-kináz és a foszfolipáz D gátlásával védte meg az egereket. Ez alapján a szert gyulladásos betegségekben használhatják majd, továbbá új, még hatásosabb gyógyszereket fejleszthetnek ki belőle.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra