HáziPatikások a félmaratonon

2009. szeptember 08., kedd
Szerző: Béres Rita, marketing menedzser, kategória: egyéb, események

Az egész egy ?szigetkörrel” kezdődött. Tavaly ősszel a Business run verseny előtt edzésképpen kimentünk kocogni a Margitszigetre. blogbaÉletünk első szigetköre nem éppen a szintidejéről nevezetes, ám egy biztos: azóta töretlen lelkesedéssel futunk. Így eshetett meg, hogy idén a Nike nemzetközi félmaratonon már hárman álltunk a rajtvonalhoz a HáziPatika.com színeiben: a marketinges, a programozó és természetesen Dr. Matrjoska.

Az ország legnagyobb félmaratoni futóeseményén idén 52 országból 8900 induló sorakozott fel a startvonalhoz, hogy a napsütéses vasárnap délelőtt teljesítse a ?legyőzhető távot”. Dr. Matrjoskánk a gyakorlott ?félmaratonisták” nyugalmával állt rajthoz, hiszen ő már tavaly is teljesítette ezt a nem éppen rövid útvonalat. Sárossi Ders programozónknak az elmúlt hetek kemény edzésprogramjával a háta mögött szintén nem volt oka aggodalomra, ellenben a ?punnyadt marketingesnek” (aki a ráaggatott jelzővel ellentétben a futás mellett még falat mászik, ashtanga jógázik és olykor úszni is jár - a szerk.) most a torkában dobogott a szíve…

A rajt előtti percek feszült várakozással és alapos bemelegítéssel teltek, majd egyszer csak megindult a tömeg. Az első kilométert együtt tettük meg, majd saját tempónkhoz igazodva szétváltak útjaink: elöl a programozó, mögötte a marketinges és hátul Dr. Matrjoska.halfmaraton_matrjoska

Az első kilométerek vidám hangulatban, könnyed futással szaladtak ki lábaink alól, át a Hősök terén, végig az Andrássy úton, majd a Lánchídon keresztül le egészen a rakpartra. Itt egy igen nehéz erőt próbáló szakasz következett: futás a tűző napon, tudva, hogy messze még a frissítő állomás és sajnos még messzebb a cél. Ekkor jött az első, igen alattomos holtpont… Utólag kiderült, ez mindhármunkat megviselt. A Lágymányosi hídnál következett a fordító, irány a Műegyetem rakpart, majd a Szabadság hídon át a pesti alsó rakpart. Nem adtuk fel, futottunk tovább kitartóan mindhárman: elöl a programozó, mögötte a marketinges és hátul Dr. Matrjoska.

A Nyugati téri felüljáró hegycsúcsként tornyosult előttünk. Utolsó erőnkkel, fogunkat összeszorítva futottunk át rajta (kivéve persze a programozót, aki vidáman gyorsított a sporttársak bosszantására - megtehette, hisz a heti négyből kétszer hegyen edzett - a prog.), majd a Váci út következett. A Lehel és a Dózsa György úti kereszteződést elhagyva már tudtuk: lassan közeledik a cél. Az utolsó frissítő állomást elhagyva szinte szárnyalva tettük meg a záró szakaszt. Még egy kanyar és hirtelen előttünk volt a célegyenes. Fáradtan, de örömittasan léptük át a célvonalat: elöl a programozó (1:57:24), mögötte a marketinges (2:18:41) és hátul Dr. Matrjoska (2:31:28).

Ezúton köszönjük mindenkinek a bátorítást és a támogatást!

Ami engem illet, a két ismeretlen srácnak külön köszönetet szeretnék mondani a ?derékon ragadásért”, és a kedves bátorító szavakért ?Gyere-gyere, ne add fel! Hidd el, menni fog!”

Hihetetlen élmény volt!

Ugye jövőre Önök is jönnek?

Copyright (©) 2012 HáziPatika.com Kft. - Minden jog fenntartva! -