Tumoros megbetegedések

A szervezetben a sejtek, szövetek rendellenes növekedése, burjánzása növedékek, tumorok képződéséhez vezethet. Tumor, illetve daganat sokféle lehet, valamennyi szervünket megbetegítheti. Két alapvető formáját szokták elkülöníteni: a jóindulatú és a rosszindulatú daganatokat. A sejtek megváltozását kiválthatják bizonyos vegyi anyagok, vírusfertőzések, mechanikai behatások, radioaktív vagy erős ultraibolya sugárzás, valamint örökletes genetikai hibák is hajlamosíthatnak. A környezeti tényezők közül ki kell emelni a dohányzást, amely minden rákfajta kialakulásának valószínűségét növeli. A túlzott alkoholfogyasztás is kedvez a ráknak. A rák kialakulásának valószínűsége az életkorral nő, bár vannak kifejezetten fiatalkori rákok is.

Nyelvgyökrák tünetei és kezelése

Mi a nyelvgyökrák?

Ha a fej-nyaki területet egy fejjel lefelé fordított F-betűként képzeljük el, akkor a betű fölső része az orrgarat, lentebb a szájgarat, előrefelé pedig a szájüreg található. Az F-betű alsó része az algarat, ami előtt a gége van. Ez a fej-nyaki régió öt nagy területe. A szájgarat felső határa tulajdonképpen a lágy szájpad hátsó folytatása, a garatmanduláktól indul és a hátsó garatfalig tart. A szájgarat része nyelvgyök is, a nyelvgyökrák pedig az ennek állományában kialakuló daganat.

Tünetek

A nyelvgyökrák előfordulása és okai

A nyelvgyökrák leggyakoribb kiváltó oka a túlzott alkoholfogyasztás és a dohányzás, akár külön-külön, akár együttesen. A betegségnek egyre gyakrabban áll HPV-fertőzés is a hátterében: ennek a több mint 200 alfajjal rendelkező DNS vírusnak 35-nél több típusa is megfertőzheti a szájüreg, a gége és a nyelőcső területét.
A HPV típusai közül a HPV 16 okoz leggyakrabban nyelvgyökrákot, de egyéb altípusok is kimutathatók a daganatoknál: a legtöbbször a 18, 31, 33, 35, 45, 52, 58-as fordul elő. Ezek ugyanazok a magas kockázatú törzsek, amelyek egyebek mellett méhnyakrákot is okozhatnak. Az Egyesült Államokban ez a daganattípus fiatalokat is egyre gyakrabban érint, sokszor jelentkezik nőknél is. Ezt azért kell kiemelni, mert a nők kevésbé dohányoznak, a fej-nyaki tumorok ellen pedig a hormonok is védik őket valamelyest - viszont úgy tűnik, a HPV okozta tumorok ellen ez kevésbé jelent védelmet.
Ritkábban, de az elhanyagolt szájhigiénia, illetve irritáló anyagok is okozhatnak nyelvgyökrákot. A bételdió, valamint a speciális, szájnyálkahártyán át felszívódó növényi hatóanyagokat tartalmazó kábítószeres kombinációk rágása is eredményezhet ilyen tumort. Az Amerikai Rák Társaság (American Cancer Society) számításai szerint az USA-ban 2016-ban 48330 személynél diagnosztizálták a betegséget.

A nyelvgyökrák tünetei

A nyelvgyökrák első tünetei általában nyelési problémaként jelentkeznek, a fájdalom kevésbé jellemző. A tumor egy idő után idegentestérzést vagy félrenyelést is okozhat. Jellemző, hogy nyelvnyújtáskor a nyelv nem egyenes, az érintettek nem tudják középre kinyújtani, hanem csak valamelyik irányba. Árulkodó a fülbe sugárzó fájdalom is, ami azért jelentkezik, mert ugyanazok az idegek idegzik be a fület, mint a garatot. Ritkábban a felköhögött váladék véres festenyzettsége (pigmentációja) lehet az első tünet.

A nyelvgyökrák diagnózisa

A diagnózis felállítása egyszerű fül-orr-gégészeti vizsgálattal történik. Ennek során vizsgálják a szájüreget és a szájgaratot, akár szabad szemmel, akár tükör segítségével, akár műszeres vizsgálattal, laringoszkóppal. A vizsgálat közben a pácienseknek különböző manővereket is végezniük kell, például nyelniük kell, hangokat kell képezniük. Daganatgyanú esetén szükség van szövettani mintavételre is, amit már jellemzően altatásban végeznek. Utóbbi azért indokolt, mert a nyelvgyöknek nem minden területe érhető el könnyen, egyenes eszközzel például szinte lehetetlen belőle mintát venni. Másrészt altatásban jobban szemügyre lehet venni valamennyi régiót, meg lehet nézni a daganatgyanús terület pontos kiterjedését. Harmadrészt ha mintavétel közben fellép bármilyen vérzés, akkor azt is könnyebb kezelni.
A nyelvgyökrákot egyszerű fül-orr-gégészeti vizsgálattal diagnosztizálják
A nyelvgyökrákot egyszerű fül-orr-gégészeti vizsgálattal diagnosztizálják
Ha mégis helyi érzéstelenítés mellett történik a mintavétel, akkor görbített eszközök használatára van szükség. A tumor szövettanilag meglehetősen egyhangú, szinte mindig laphám eredetű, de mivel a nyelvgyök tartalmaz nyirok eredetű szöveteket is, annak daganatai is előfordulhatnak a nyelvgyök területén. A nyelvgyök további fejlődéstani érdekessége, hogy ezen a részen alakul ki a pajzsmirigy embrionális korban, átfúrja a nyelvgyököt, úgy száll le a nyakba, majd vándorol egészen annak alsó részéig. A nyelvgyök területén emiatt előfordulhat úgynevezett nyelvgyöki pajzsmirigyállomány is, amelyet el kell különíteni a daganatoktól.

A nyelvgyökrák kezelése

A nyelvgyökdaganatok kezelési terve a betegség klinikai stádiumától, a daganat szövettani jellemzőitől, a beteg korától és egyéb társbetegségeitől, a kezelés várható mellékhatásaitól, a szövődmények esélyétől és a beteg preferenciáitól egyaránt függ. A korai nyelvgyökrákot műtéttel kezelik, de történhet sugárkezelés is, a kettő eredménye összehasonlítható egymással. A műtéti feltárásnál mindig figyelembe kell venni, hogy az milyen kozmetikai torzítást jelentene, mert ha túl nagyot, akkor jobb megoldás lehet a sugárterápia . Előfordul az is, hogy a műtét után külön is szükség van sugárterápiára. Mivel a nyelvgyöknek kétoldali nyirokelvezetése is van, mindig fölvetődik a kétoldali nyaki nyirokcsomórendszer eltávolításának szükségessége is. Ezt bizonyos esetekben szintén ki lehet váltani sugárkezeléssel, amivel meg lehet előzni a daganat nyirokerek mentén történő szóródását.
A műthető daganatoknál az orvosok dönthetnek úgy is, hogy az operáció előtt megpróbálkoznak a sugárkezelés és a kemoterápia együttes alkalmazásával. Utóbbi az úgynevezett indukciós kemoterápia, ami azt jelenti, hogy a beteget néhány kör kemoterápiás, illetve azt kiegészítő célzott terápiás kezelés után képalkotó vizsgálattal megvizsgálják, és felmérik, hogy az adott daganat mennyire reagált a kezelésre. Ha a kemoterápia hatásos, akkor egyidejű sugárkezelés alkalmazásával folytatják, ha viszont úgy tűnik, hogy a daganat kevésbé érzékeny a kezelésre, akkor inkább a műtétet javasolják.
Ha a daganat már előrehaladottabb, esetleg már áttétet is ad, a beteg pedig már nem műthető, akkor különböző palliatív lehetőségek jöhetnek szóba. Ezeknek célja elsődlegesen már nem a gyógyítás, hanem a daganat szóródásának, növekedési ütemének csökkentése, a betegek szenvedésének enyhítése, a lehető legjobb életminőség biztosítása. Eszközei lehetnek egymást követő kemoterápiás kezelések, amelyek kiegészíthetők célzott terápiás kezeléssel. A gyógyszeres ellátás mellett meg kell oldani a betegek táplálását, levegőhöz jutását, a beszéd rehabilitációját. Utóbbiak azért válnak szükségessé, mert a nyelvnek a táplálkozásban és a nyelésben, illetve a hangképzésben is fontos szerepe van.
Az Egyesült Államokban fej-nyaki daganatok kezelésére nemrég immunterápiás gyógyszert is törzskönyveztek, a jövőben ennek alkalmazása is szóba kerülhet. Ilyen hatóanyagok Európában jelenleg klinikai vizsgálati formában lehetnek elérhetőek, de történnek vizsgálatok hormonális kezelésekkel kapcsolatban is.

A nyelvgyökrák rehabilitációja

A nyelvgyökrák kezelése után nagyon fontos szerepe van a rehabilitációnak. Egyrészt újra kell tanulni a nyelést, amihez speciálisan képzett fül-orr-gégészre, foniáterre van szükség. Sugárkezelés után átmenetileg szükség lehet orron keresztül bevezetett tápszondára is, mert a kezelés mellékhatásaként átmeneti nyelési problémák alakulnak ki. Nagyon előrehaladott eseteknél szükség lehet tartós tápszondára, végső esetben a gyomorfal hasra történő kivezetésére.

A nyelvgyökrák gyógyulási esélyei

Egy 2008-ban megjelent tanulmány szerint a nyelvgyökdaganatok kétéves teljes túlélési esélye HPV-negatív daganatok esetében 62 százalékos, HPV pozitív daganatok esetében 95 százalékos. Azaz a HPV okozta betegség teljes és progressziómentes túlélése jellemzően sokkal jobb, mint a dohányzás és alkoholfogyasztás okozta típusoké.

A nyelvgyökrák megelőzése

A dohányzás és a túlzott alkoholfogyasztás kerülése mindenképpen csökkentheti a nyelvgyökrák rizikóját. Vannak olyan nőgyógyászok által alkalmazott vakcinák is, amelyeket eredetileg a HPV-fertőzés okozta méhnyakrák megelőzésére fejlesztettek ki, de alkalmasak lehetnek a vírus okozta szájüregi és szájgarati daganatok kivédésére is. Bár erről konkrét bizonyíték még nem áll rendelkezésre, de úgy gondolják, hogy ezek megelőzhetik a nyelvgyökrákot is.
Egyes immunológusok HPV-pozitív nőgyógyászati daganatmegelőző állapotok esetén is fölvetik a vakcináció lehetőségét, de nem azért, mert az megelőzi a rák kialakulását a már érintett területen, hanem mert legalább az újrafertőződés kockázatát csökkenti. Érdekesség, hogy a meglévő megelőző vakcinák mellett jelenleg terápiás vakcinák is elérhetők lehetnek klinikai vizsgálati fázisban.

A nyelvgyökrák szövődményei

A legfontosabb szövődmény a vérzés lehet, mivel a nyelvgyök területén egy viszonylag nagynak számító ér fut, ha pedig a daganat ezt is érinti, akkor a beteg akár el is vérezhet. A tumor, illetve annak kezelése kapcsán beszédproblémák is jelentkezhetnek szövődményként.
A cikk elkészítéséhez nyújtott segítséget köszönjük dr. Lengyel Csongor fül-orr-gégész, klinikai onkológusnak.

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.