Masztopátia tünetei és kezelése

 Szabó Emese

 

 dr. Horányi Dániel szülész-nőgyógyász, nőgyógyászati daganatsebész

 

Betegséglexikon mobil alkalmazás

Mi a masztopátia?

A jóindulatú emlőelváltozásokat alapvetően három csoportra osztják. Az elsőbe az úgynevezett non-proliferatív emlőelváltozások tartoznak, amelyek nagy valószínűséggel nem haladnak rosszindulatú irányba, nagyon kicsi az esélye annak, hogy talajukon daganatos betegség alakuljon ki. A második csoportba a proliferatív emlőelváltozások tartoznak, míg a harmadikba az úgynevezett atípusos hiperpláziák. Ezeknél már nagyobb a kockázata annak, hogy rosszindulatú elfajulás induljon meg: míg az előbbinél ez egyszer-kétszer gyakoribb, mint az átlag populációnál, addig az utóbbinál már lényegesen nagyobb a kockázat. A masztopátiákat a non-proliferatív emlőelváltozások közé sorolják, ide tartoznak egyebek mellett a jóindulatú emlőbetegségek, a ciszták, a papilláris apokrin elváltozások és az enyhe típusú hiperplazia is.

A masztopátia előfordulása

Masztopátia főképp 35 és 50 éves kor között alakul ki, megjelenése elég gyakori, az viszont ritka, hogy rosszindulatú betegség alakuljon ki belőle. Egyesek szerint az emlő fibrocisztás betegsége (latinul mastopathia fibrosa cystica, ismertebb rövidítésével MFC) esetén a rosszindulatú elváltozás esélye nagyjából 2,5-4-szeres, míg mások szerint ez az elváltozás nem tekinthető az emlőrák rákmegelőző állapotának.

A masztopátia okai

A masztopátia kialakulásában hormonális okok, az ösztrogén és a progeszteron arányának felborulása játszik szerepet, de okozhatja a prolaktin túltermelődése is. Magukat a panaszokat az emlőben kialakuló képletek, emlőgyulladások, lipómák, fibroadenomák, fibrociszták okozzák. Jelentkezhet a probléma 1-es típusú diabéteszhez társultan is, de állhatnak a hátterében autoimmun folyamatok is.

A masztopátia tünetei

A masztopátia jóindulatú átépülési folyamat eredményeként alakul ki. Jelentkezhet az emlőben akár diffúzan, akár körülírtan. Tünete többféle lehet, az egyik legjellemzőbb a feszülő és égő érzés, az emlő fájdalmas duzzanata. Jelentkezhet még szúró és húzó jellegű fájdalom is. Gyakran már az emlő érintése is fájdalmat vált ki, különösen a menstruációs ciklus elején. Enyhébb esetekben megesik, hogy a menstruáció végeztével az emlőfájdalom eltűnik, viszont a súlyosabb masztopátiánál a panaszok az egész ciklust végigkísérik. Gyakori tünet, hogy az emlőben egy konkrét fájdalmas csomó, például fibroadenoma is tapintható.

A masztopátia egyik legjellemzőbb tünete a mell fájdalmas duzzanata

A masztopátia egyik legjellemzőbb tünete a mell fájdalmas duzzanata

A masztopátia diagnózisa

A diagnózist a tünetek alapján, tapintásos vizsgálattal, majd ultrahangvizsgálattal és mammográfiával állítják fel. Az orvosok a laborértékeket is ellenőrizhetik: a prolaktinszint mellett a pajzsmirigyhormonokat is meghatározhatják, azok ugyanis befolyásolhatják a ciklust, azon keresztül pedig az emlő állapotára is hatással lehetnek.

A masztopátia fibrocisztás típusánál finomtű-biopsziára, majd szövettani vizsgálatra is szükség van, ami segít megítélni a betegséget, annak súlyosságát. Ha ez indokolt, akkor a későbbiekben szükség lehet rendszeres, félévente ismételt ultrahangvizsgálatra illetve mammográfiára is.

A masztopátia kezelése

A masztopátia kezelése gyógyszeres, de első körben nem hormonpótlással, hanem vitaminokkal kezdik a terápiát. Ennek során E-vitamint, B1-vitamint adnak, de használhatók növényi eredetű készítmények is. Ha ezek nem elegendőek, hormonpótlásra van szükség. Ez esetben a beteg sárgatesthormont illetve gesztagént tartalmazó fogamzásgátlót kap. Ha a masztopátiát fibroadenoma okozza, akkor azt műtéttel el lehet távolítani.

A masztopátia gyógyulási esélyei

Ha fibroadenoma okozza a masztopátiát, akkor annak műtéti eltávolítása után a gyógyulás teljes is lehet, bár megesik, hogy az ilyesmi kiújul. Ha a panasz kiárólag hormonpótlással szüntethető meg, akkor csak kezelhetőségről beszélünk, gyógyulásról nem.

A masztopátia megelőzése

Mivel nem tudjuk, mi okozhatja a masztopátiához vezető hormonális zavart, a megelőzésnek sincs ismert módja.

Szövődmények

Ha a masztopátiát fogamzásgátlókkal kezelik, akkor az megakadályozhatja a gyerekvállalást. Maga az elváltozás daganatos irányba ritkán fajul el, szövődménye jellemzően csak a folyamatos fájdalom lehet. Viszont így is fontos, hogy az emlőben észlelt elváltozás esetén mindenki haladéktalanul jelentkezzen orvosánál.

A cikk elkészítéséhez nyújtott segítséget köszönjük dr. Horányi Dániel szülész-nőgyógyász, nőgyógyászati daganatsebésznek.

Kategória: Nőgyógyászat

Orvost vagy magánrendelőt keresek Masztopátia kezelésére! További kérdésem van Masztopátia témában
Aktuális
Munkahelyi stressz tesztStressz

Munkahelyi stressz tesztFeszült? Úgy érzi, túl stresszes az élete?

Az intim szőrtelenítés veszélyeiSzőrtelenítés

Az intim szőrtelenítés veszélyeiMilyen veszélyeket rejthet magában a csupaszság?

Miért lehet fájdalmas az együttlét? Szexualitás

Miért lehet fájdalmas az együttlét? A jelenség mögött gyakran nőgyógyászati problémák állnak

Frissítse fel a lábait!Lábápolás

Frissítse fel a lábait!Egy hosszú nap után fáradtnak, nehéznek érezte a lábait? Tippünk!

A beteg kutat, segítenünk kell nekiOkosgyógyszer

A beteg kutat, segítenünk kell nekiLimfómánál is életet menthet a józan ész

Életmódtippek aranyereseknekAranyér

Életmódtippek aranyereseknekA legfontosabb: rendszeresség és higiénia

Kérdése van? Orvosaink válaszolnak!

Dr. Lázár Erika szülész-nőgyógyász


Kérdezek tőle

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+16, +23 °C
Minimum:
+8, +13 °C

Hazánkban hétfon délelőtt tovább vékonyodik, csökken a felhőzet, pár órára kisüt a nap.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag