Ahogy újabb és újabb felfedezéseket teszünk az élet kezdetéről az
anyaméhben, úgy tolódik ki egyre korábbi stádiumokra a különféle készségeink megjelenési időpontja.
Az anya-magzat kapcsolatfejlesztő módszerek ismertetése során már kiderült: a magzat intelligens, érzelmi és értelmi képességekkel rendelkező személyiség, akinek az anyaméhben érdeklődése, preferenciái, tanulása, emlékezete van. Ezt érdemes újra és újra kihangsúlyozni, mert amikor a magzattal foglalkozunk, könnyen megfeledkezhetünk arról, hogy milyen fejlett kis emberkével van dolgunk.
Vegyük most egy kicsit alaposabban át az úgynevezett taktilis (érintéses) érzékelést, és nézzük meg, milyen újdonságokkal, meglepetésekkel szolgálnak a kutatások ezen a területen.
Tudjuk, hogy a
bőr az a burok, amelyben testünk él. Egyrészt elválaszt bennünket a fizikai, természeti környezettől, de a másik személytől is, és ilyen módon azonosságunk testi reprezentációjának határait biztosítja. Ugyanakkor kontaktus-szervünk is: nyomást, érintést, hideget-meleget, szárazságot-nedvességet, fájdalmat érzékelünk általa.
Meglehetősen korán, már 1974-ben egy amerikai tudós, Gottlieb szájából elhangzott az az elsőre meghökkentőnek ható kijelentés, hogy az élet kezdeti szakaszán a bőr multiszenzoros receptorként funkcionál, ami annyit jelent, hogy nemcsak a már felsorolt érzékelésekre képes, hanem minden más ingert, például hallást vagy látást is felvesz, azaz a bőrünkkel hallunk és látunk magzatkorunkban.
Gottlieb állításának alátámasztására két másik tudós kísérleteit idézte. Lauber és Schultze a fény hatását vizsgálták a csirkeembriók keltetési idejére. Azt találták, hogy a fény alatt inkubált csirkeembriók sokkal hamarabb kelnek ki a tojásból, mint a sötétben inkubáltak.
A mások által később többszörösen kontrollált kísérlet azt bizonyította, hogy az embrionális fejlődés első hetében adott fénynek van érést, fejlődést gyorsító szerepe.
Ebben az időszakban a fényfelvevő vizuális receptorok még nem működnek. Egyes tudósok szerint a bőrben, az izomzatban lévő úgynevezett nem vizuális fotoreceptorokkal vesszük fel a fényingert magzati korunkban, ami ebben az összefüggésben a magzati érzékelési rendszer legelső működésmódja.
