Muzikális magzat

Elias Canetti, a híres író egyik könyvében azt írta le, hogy a zenéhez való viszonyunkat anyánk szívdobogásának emléke alakítja. Mintha csak emlékezne a saját születés előtti életidejére, édesanyja akkori szívhangjaira. Canetti úgy véli, hogy minden ismert dobritmus két alapmintára épül fel: az emberi szív nyugodt verésére, és a rohanó állatok patáinak dobogására. Ez lehet a magyarázata annak, hogy a dobritmusok számos természeti népnél transzállapotot idéznek elő.
Egy másik író, Clausernek hívják, Canettivel szemben azt állítja, hogy a ritmus ősélményét édesanyánk járása okozta ringatás adja. Ennek viszont kétségtelenül kapcsolata van a szívritmussal. Mindenesetre nem véletlen, hogy az anyák olyan előszeretettel ringatják álomba gyermeküket vagy éppen a ringatással tudják megnyugtatni őket. A ringatás előhívja a babákban az anyaméh nyugtató, védett, kellemes világát. Canetti és Clauser azt állítják, hogy a babák anyaméhbeli élménye akusztikus-ritmikus természetű, amit a járás ritmikus ringatása, a ki-belégzés ritmusos zaja és a szívritmus együttesen komponálnak meg. Eichenberger szerint a ritmus az összetartozás akusztikus kifejeződése, míg a ritmuszavar törést, szakadást jelképez.

Vivaldi és Mozart

Nagyon sok anya tudja, hogy babája már a negyedik hónaptól reagál a zenére. Egy német orvos számolt be arról, hogy a kismamái nem tudtak a rockkoncerten megmaradni, mert a kemény zenére a babák vadul rugdalózni kezdtek. Ezeket az élményeket később kísérletekben is vizsgálták, és bebizonyosodott, hogy a babák a zenekari összhangzásból a dob ritmusára rugdalóznak. Egy Clemens nevű kutató kezdte szisztematikusan vizsgálni a zene magzatokra gyakorolt hatását. Kiderült, hogy a babákra Vivaldi és Mozart zenéje hat a legmegnyugtatóbban. A ritmusanalízis aztán kimutatta, hogy a két zeneszerző kompozícióinak ritmusképlete áll a legközelebb az anyai szívdobogáshoz, a légzési ritmushoz. A kísérleti csoportban a két zeneszerző műveire minden magzat megnyugodott, szívverésük egyenletessé vált, mozgásuk kisimultabb lett. Ezzel szemben Beethovenre, Brahmsra és a rockzenére heves rugdalózásba kezdtek, zaklatottak lettek tőlük.

Felismeri a dallamot

A kísérletek is ugyanezt támasztják alá, csak nem ilyen poétikusan. A magzatok zenei tanulási képességének vizsgálatakor egy Splet nevű kutató Prokofjev: Péter és a farkas című művéből a fagott szólót játszotta le több alkalommal a babáknak, akik a zenei motívumot a születésük után felismerték, és ezt a sírás abbahagyásával hozták a kísérletvezető tudomására.

Még érdekesebb kísérletet végzett De Casper. Egy magnóval összekapcsolható speciális cumit szerkesztett. A cumi eltérő ritmusú szopásával az újszülöttek háromféle zenét tudtak a magnetofonon beindítani. A háromféle zene egyikét a babáknak a terhesség harmadik harmadától kezdve rendszeresen lejátszották. A babák rövid idon belül abban a ritmusban kezdtek el szopni, amelytől az ismeros dallam megszólalt. Más vizsgálatok szerint a külső környezetből érkező zajok mintegy 20 dB-es erővel, míg az anyából származók 35 dB-es erővel érik el a magzatok hallószervét. Ez is bizonyíték arra, hogy az anya hangjának speciális jelentősége van a magzatára nézve. Újabban francia akusztikus fiziológusok mutatták ki, hogy ha az anya belső hangján beszél a magzatához, arra a magzat szívfrekvencia-változással reagál. De még ennél is érdekesebb, hogy ha csak gondol rá, a pici arra is szívfrekvencia változással reagál. Tehát már az sem mindegy, hogy az anya mit mond a magzatának vagy mit gondol róla. A muzikalitás fejlődésének másik fontos szerve az egyensúlyi, más néven vesztibuláris rendszerünk. A fej orientációjának és mozgásának regisztrálása a fő funkciója. Egy ugyancsak francia kutató kiderítette, hogy az egyensúlyi rendszerünk a ritmus érzékeléséért is felelős. E rendszer érzékenységének köszönhetően képes a baba az anya összes mozgásának az érzékelésére.

Hallgasson zenét

Az a zene, ami nemcsak a hallókürtöt, hanem az egyensúlyérzékelő rendszert is ingerli, lényegesen nagyobb hatással van a magzatra, mint a csak hallott. A passzív zenehallgatásnak, amelybe az anya teste nem kapcsolódik be, nincs olyan fejlesztő hatása a magzati intelligenciára és zenei érzékre, mint amikor maga a kismama énekel babájának, és az ének ritmusára mozog is, vagy a hallott zene ritmusára táncolgat. Javasolom a kismamáknak, hogy naponta hallgassanak legalább fél órán keresztül komolyzenét, főleg Mozartot vagy Vivaldit. A svéd kutatók bebizonyították, hogy nagyobb súlyú aggyal jönnek a világra azok a babák, akik az anyaméhben rendszeresen hallgattak zenét.