Több olyan vesebetegség van, melynek kezelésében a gyógyszeres terápia mellett a diéta is lényeges szerepet játszik. A diagnózis megállapítása után a legfontosabb a kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozás.
Minél változatosabb étrend- és menüösszeállítás, gyakori étkezések bevezetése, egyszerre kis mennyiségek fogyasztása, minden túlzás elkerülése.
A diétás kezelés bevezetésére akkor kerül sor, amikor az a cél, hogy helyreállítsuk a tápláltsági állapotot, pótoljuk a vizelettel ürülő fehérjéket, megelőzzük, illetve csökkentsük a vizenyő kialakulásának lehetőségét, befolyásoljuk a vérnyomást.
Az idült vesegyulladásban, elsősorban magas vérnyomás észlelésekor a legfontosabb a sószegény étrend bevezetése, mely azt jelenti, hogy a táplálékkal naponta bevitt só mennyisége nem haladhatja meg a 3 g-ot.
A különbőző életkorban és eltérő vesebetegségeknél (pl.cukorbetegség következtében fellépő nefrózis szindróma esetében, melyre többek között a bokaduzzanat, a nagymértékű fehérjevizelés, tehát habos jellegű vizelet ürítése, a vérzsírértékek emelkedése és magas vérnyomásértékek a jellemzőek), a bőséges energia- és fehérjebevitellel az elvesztett plazmafehérje pótlása a fő feladat. A jelentős mennyiségű energiabevitel elsősorban a bőségesen fogyasztott fehérjékből és szénhidrátokból származik: gyümölcsök, zöldségfélék, főzelékfélék, burgonya. A szervezet akkor tudja jól felhasználni a fehérjét, ha ennek 70 százaléka származik értékes, és 30 százaléka kevésbé értékes fehérjeforrásokból. Az állati eredetű fehérjéket nevezzük értékes fehérjéknek, a növényi eredetű fehérjék pedig a kevésbé értékes fehérjeforrások közé tartoznak.
Légy a pszichológusod - nyit az ÉletIskola! Mennyire tudunk önmagunkon segíteni, ha lelki folyamatokról van szó? Talán nem is gondolná, milyen lehetőségek rejlenek tudatunkban! Tartson velünk, szabadítsa fel rejtett lelki erőforrásait - legyen a saját maga pszichológusa!
Új svéd módszer a vizeletcsepegés ellen Ha műtét és gyógyszeres kezelés között kell választani, nem kérdés, hogy mindenki az utóbbit választaná. Ha a műtét végleges megoldást kínál, és rövid, talán jobban hajlunk rá.