A szülésre, szülői szerepre való felkészülés fontosságáról
Gyermekünk az élet kihívására születése tapasztalataival felel, a megküzdési helyzetekben a születésekor kapott mintát fogja újra meg újra lejátszani. Ha ez az élménye jóra sikerül, akkor inkább számíthatunk arra, hogy az élete jól alakul majd. Amióta ember az ember, a gyermek, különösen a leánygyermek játékaival és a közösség által ráosztott szerepekben egyaránt arra készül, hogy jövendő gyermekeit méltó módon hozza világra. A természeti népek többségénél még korunkban is külön-külön sajátítják el a férfiak és a nők a nemi szerepükhöz tartozó viselkedés repertoárját. Mire saját szülésükre sor kerül, a kislányok szülések tucatjait élik át. A személyes megtapasztalás nemcsak arra kell, hogy a folyamatot, hanem arra is, hogy az életadás biológiai és érzelmi rítusait megismerjék, elsajátítsák a szoptatás és a gondozás fogásait.
Köztudott ma már, hogy a beavatási szertartások szerepe éppen az, hogy megtanít elválni egy lezárandó életszakasztól, és rituálisan támogat abban, hogy az életkorral elérkezett nagyobb felelősséget magunkra vegyük. Legnagyobb ilyen felelősségvállalásunk a gyermek világra hozatala, s mégsem szerezhetünk előre tapasztalatot a születésről, az újszülött első napjairól. A gyökerek elvesztése miatt immár a harmadik generáció születik és nevelődik elzárva a természetes tudástól. Szerencsére amit nem tanulhatunk meg felnőve, azt egyre inkább elsajátíthatjuk akkor, amikor szükségünk van rá.
Magyarországon a nyolcvanas évektől Demcsékné Dr. Kelen Ilona professzortól olvashatunk az anya és a magzat közötti párbeszédről, az apák bevonásának fontosságáról a szülés körüli készülődésben. Ezekből a tudományos kutatásokból nőtt ki a szülésre felkészítő tanfolyamok szokása. Ezen alkalmakkor a leendő anya és apa segítséget kap ahhoz, hogy közvetíteni tudják a születendő gyermekre hangolt, immár családi igényeiket a szűkebb és tágabb környezetükben, a hivatalokban és a kórházban egyaránt. De nemcsak ebben segít, hanem megtanít arra is, hogy már a születés előtt elkezdődik és utána a gyermek másfél éves koráig tart egyfajta egység, ami az anya és az apa, a szorosan testközelükben tartott csecsemővel, kisdeddel együtt hoz létre. Tudjuk, hogy a szüntelen érintkezés stimulálja az immunrendszert, folyamatos ingerlést ad a még nem önálló légző és hőszabályozó funkcióknak. Bármilyen technikai csodánál ezerszer többet ér ez a közösség például a hirtelen csecsemőhalál megelőzésében is. Apró részletek ezek mindabból, amit a szülésre felkészítő tanfolyamtól kaphatunk, s amit leendő gyermekünk kedvéért érdemes megtanulni, gyermekkorunkból felidézni.
Gyermekünk az élet kihívására születése tapasztalataival felel, a megküzdési helyzetekben a születésekor kapott mintát fogja újra meg újra lejátszani. Ha ez az élménye jóra sikerül, akkor inkább számíthatunk arra, hogy az élete jól alakul majd. Amióta ember az ember, a gyermek, különösen a leánygyermek játékaival és a közösség által ráosztott szerepekben egyaránt arra készül, hogy jövendő gyermekeit méltó módon hozza világra. A természeti népek többségénél még korunkban is külön-külön sajátítják el a férfiak és a nők a nemi szerepükhöz tartozó viselkedés repertoárját. Mire saját szülésükre sor kerül, a kislányok szülések tucatjait élik át. A személyes megtapasztalás nemcsak arra kell, hogy a folyamatot, hanem arra is, hogy az életadás biológiai és érzelmi rítusait megismerjék, elsajátítsák a szoptatás és a gondozás fogásait.